Belső béke = békés család

A családi békéhez két út vezet. Egyik, hogy megismerjük hogyan működünk, miből fakadnak viselkedési formáink. Ez, az én elméleteim szerint, evolúciós örökség. Más cikkeimben részletesen írok az emberi faj fejlődésének, a mai ember viselkedésére rányomott bélyegeiről. Ilyen, a híressé vált "Mamut elmélet", vagy "a férfi vadász, a nő gondoskodik" de maga az "evolúciós örökségeink" című hosszabb lélegzetű írásaim. Ezek fellelhetőek az interneten, de itt is hamarosan megjelennek. A másik út, a mai ember problémája, a belső béke és harmónia megteremtése. Ez a két dolog, nincs meg egymás nélkül. Ha nincs belső békénk, akkor kifelé is békétlenek leszünk, és ha nem értjük hogyan működünk, akkor tévesen fogjuk értelmezni a  másik jeleit, így nyögve-nyelve próbálkozhatunk a mindenféle együttélési taktikákkal, meg elfogadással, egyéb ma divatos dolgokkal, de eredménye nem lesz. A megbocsátás, elfogadás, nem olyan dolgok, amik valóban megoldják a problémákat, csak rákényszerítenek, hogy ne foglalkozzunk azokkal.

A belső béke megteremtése, az első, hiszen ha meg is ismerjük a problémáink gyökerét, hogy mit miért teszünk, vagy tesz a partnerünk, akkor sem lesz erőnk elfogadni azt mert nem békéltünk meg önmagunkkal, így a világgal sem, és akkor partnerünkkel, barátainkkal, családunkkal sem tudunk megbékélni. Erre jó, többek között az alkotás. Mindenféle módon alkossunk, hogy a belsőnk harmóniába tudjon kerülni, és békére leljünk önmagunkban, önmagunkkal. Közben fogadjuk be  a természetet, sétáljunk nagyokat, üljünk ki a vízpartra, hallgassuk a madarak énekét, a tücskök ciripelését.

Rajzoljuk le, fessük meg, fotózzuk le, faragjuk ki, mindegy, relaxáljunk, alkossunk, figyeljünk a világ apró dolgaira. Lassan, de biztosan eljuthatunk arra a szintre ezzel, amikor szeretni fogjuk azt, aki megérdemli, és elengedjük azt, aki nem érdemli meg, hogy szeressük.